Költeményes holmi egy nagyságos elmétől

Orczy Lőrinc a magyar felvilágosodás korai szakasza irodalmának jelentős - ámbár mára inkább elfeledett - alakja. Költő volt ugyan, de annak inkább kismester, ami igazán fönntarthatja nevének emlékezetét, az kiterjedt levelezése, illetve 1765 májusa és 1778 októbere között vezetett Leveleskönyve volt. Ebben az anyagban azonban nem szerepelnek most ismét közreadott, szellemi és költőtársához, jó barátjához, Barcsay Ábrahámhoz (1742-1806) küldött, illetve tőle kapott, verses formában íródott levelek, amelyek - a kornak megfelelően - tobzódnak a lírai elemekben, szépséges leírásokban, természeti képekben, aktualizáló politikai-gazdasági-filozófiai gondolatokban. Orczy és Barcsay verseiben ugyanis nemcsak arról van szó, hogy velük mi történt, s épp mi foglalkoztatja őket, milyen hazafias tetteket jegyeznek, hanem honi és külföldi tájak, emberek, eszmék költői megfogalmazását is prezentálják. Befogadásukat, sorrendiségük megértését nehezíti, hogy a költemények szerzőnként csoportosítva, nem pedig egymásra megfeleltetve olvashatóak a kötetben. A négyes rímelésnek korukban szokásos, mára fárasztó formáját követik, akárcsak Orczy Lőrinc saját költeményeiben, amelyekből a jelen kötet első fele kínál ízelítőt. Elsősorban irodalomtörténeti részlegek állományában helyezendő el a Sturmann Krisztina tanulmányértékű előszavával kezdődő kiadvány.